Harmadik fejezet

*Miranda szemszöge*

- Tuti, hogy kiszúrtuk! – bizonygatta Nancy.

- Fix, hogy ő az! – erősítette meg Amanda.

- Remek. Mindjárt jövök! – Ezzel átfurakodtam köztük, és az ajtóhoz rohantam. A H. S. viszont már elment. Kiszaladtam a teremből, de csak hűlt helyét láttam.

Visszamentem a diszkóba.

- Mit kerestél? – kíváncsiskodott Amanda.

- Láttam a Helyes Szőke Srácot – meséltem. – De elvesztettem.

Amanda csak legyintett az elkeseredésemre.

- Bármikor bárhol láthatsz átlagos szőke fiúkat. De mi magáról Niall Horanról beszélünk!

- És hol van? Honnan tudjátok, hogy ő az? – tudakoltam.

- Kihallgattuk, amint az egyik barátjával beszélgetett – magyarázta Nancy. - A szupersztárságról. Valami ilyesmit mondott: amikor utoljára fellépni voltam, három napig esett egyfolytában. Szóval, hány fiút ismersz, aki fellépni jár egy csomót?

- Ez igaz – feleltem, de ekkor eszembe villant egy ékszer fénye, és felidéztem Carlo karkötőjét. Annyira izgatott lettem a H. S. felbukkanásától, hogy teljesen megfeledkeztem róla. – De az is lehet, hogy én találtam meg Niallt. Mit szóltok ahhoz a fiúhoz, akivel táncoltam? Karkötőt visel!

- A banda feliratával? – csapott le Amanda.

- Nem tudom – vallottam be. – Hogy néz ki a banda felirata?

Amanda vállat vont.

- Fogalmam sincs. De szerintem felismerném, ha látnám. Vissza kell menned, és alaposabban megnézned. Mi pedig szóba elegyedünk Mr. Folyton Fellépő Esővel, és meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle.

- Oké. – Ha már nem találkozhatok a H. S.-sel akkor akár csatlakozhatok Amanda Niall-vadászatához.

Carlót a bárpultnál találtam, amint egy üveg vizet nyeldekelt.

- Hé, már vissza is jöttél? – nézett rám mosolyogva. – Azonnal készen állok egy újabb táncra.

- Én még mindig abból az utolsó számból próbálok magamhoz térni – feleltem. Áthajoltam a pulton, és rendeltem egy ásványvizet. Carlo karkötője újból megcsillant a fényben.

- Érdekesnek látszik ez a karkötő – jegyeztem meg. – Megnézhetem?

- Persze – nyújtotta felém a kezét.

Egy spotlámpa fényénél tanulmányozni kezdtem a karkötőt. Tényleg valamilyen feliratnak látszott. Láttam rajta egy kanalat, egy macskát, egy tükröt és néhány más furcsa jelet.

- Mi ez? – firtattam. – Úgy értem, mit jelentenek ezek a jelek?

- A kanál az egyik legjobb barátom kedvenc tárgya, - válaszolta Carlo. - Egy másik haverom a macskákat imádja, Egy önutáló haverom is van, őt szimbolizálja a tükör. A répa a legundorítóbb kaja egyik ismerősöm szerint. És én vagyok a zászló.
- Zászló? Ez valami jellegzetesség? - találgattam.
Carlo megrázta a fejét.
- Nem, ez a hazaszeretet szimbolizálja.
- Ó, akkor ez egy titokzatos karkötő - jöttem rá csalódottan.
- Igen. Szülinapra kaptam. A volt énekesbandámtól.
- Volt? Hogyhogy volt? Már nincs? - kérdeztem.
- Igen, egy turnén voltunk Amerikában, amikor balesetet szenvedtünk.. Én éltem túl és a menedzserünk....
Ó, a csudába. Talán Amanda és Nancy többre jutottak...
- Sajnálom, de meg kell találnom a tesómat. Később találkozunk!

* Amanda szemszöge*

- Ott van! - sutyorogta Nancy, és egy magas, karcsú, fekete hajú fiúra mutatott. - Ő említette a fellépéseket.
A fiú farmert, dzsekit és nyitott nyakú inget viselt. Egy bárszéken ücsörgött, egy zömök, lebarnult fiú mellett. Nagyon jól néz ki. Eddig amit tudunk róla, minden egyezik. Leültünk kicsit talán túl közel is hozzájuk. De nem nagyon vettek észre, úgy tettünk mintha beszélgettünk volna, pedig próbáltunk hallgatózni.... Kiderült, hogy egy ázsiai fiú, aki turnézni volt az emós rock-lánybandájával.... Na, szóval biztos, hogy nem ő Niall Horan... Remélem Miranda tényleg megtalálta az igazi Niall-t. Még ültünk ott egy kicsit, majd elindultunk megkeresni Mirandát. Ha megtalálta Niall-t, minél előbb beszélnem kell vele és meg kell ismerkednünk.... Miranda is pont mifelénk tartott, ő minket keresett, mert biztos volt benne, hogy mi találtuk meg Niall-t. Mi pedig abban voltunk biztosak, hogy ő találta meg Niall-t. A tervünk befuccsolt..... A bulinak fél órán belül vége lett, és nem találtuk meg Niall-t.....

Második fejezet

*Amanda szemszöge*

- A One Direction egyik énekese, Niall - tájékoztatott minket Nancy. - Itt tölti a karácsonyi vakációját Snowbeamben.
Miranda izgatottan megragadta a karomat.
- Most viccelsz? - sikoltotta. - Niall Horan itt van?
Nancy felnevetett.
- Hát nem hallottátok? Az egész üdülőtelep erről beszél.
Belekapaszkodtam egy székbe, és lerogytam rá. A One Direction Niall-je! Itt! Ezen a szent helyen! Ugyanazon a havon csúszik, mint én! Ugyanabban a liftben utazik! Ugyanazokban az ételbárokban eszik...
Mindenki tudja, hogy ki Niall Horan. Niall egy évvel idősebb, mint én, vagyis tizennyolc éves, és a massachusettsi középiskolába jár, a Northrup Akadémiára.
Az egész élete merő ragyogás.
- Láttad már? - faggattam Nancyt.
- Nem - felelte Nancy. - Legalábbis azt hiszem. Senki nem tudja errefelé ugyanis, hogy néz ki.
- Így van - értett egyet Miranda. - Soha nem publikálták a képét. A szülei rettegnek a gyerekrablóktól.
- De tudjuk a nevét - vitatkoztam. - Talán megnézhetnénk a szobaszámát, vagy valamit, és felhívhatnánk.
Nancy felhorkant.
- Viccelsz? Biztos vagyok benne, hogy teljes körű védelmet biztosítanak számára. És különben is, nem az igazi nevét használja. Hallottam, hogy álnevet használ, amikor nyaral, hogy elkerülje a nyilvánosságot.
- De biztos van valami módja, hogy rájöjjünk, ki is ő - vélekedtem. - Hiszen egy szupersztárról van szó! Nem derül ki az egyértelműen?
- Nem tudom - gondolkodott Miranda. - Biztos nincs akcentusa.
- Az tuti fix, hogy Snowbeamben mindenki őt próbálja kiszúrni - jelentette ki Nancy. - Még Mr. és Mrs. J. is.
Van otthon egy szuper barátom, Aaron, akit őrülten szeretek, de az elképzelés, hogy találkozhatok a One Direction egyik énekesével, elbűvölt. Találkoznom kellett vele. Egyszerűen akartam! Hogyan tölthetnék két hetet ilyen közel egy valódi szupersztárhoz, ha meg sem pillanthatom?
- Bárcsak valahogy minket is meghívnának a karácsony esti partira - ábrándozott Miranda. - Niall biztosan ott lesz, és akkor láthatnánk!
- Tetszik, ahogy gondolkozol, Miranda - mondtam. - De a karácsony este több mint egy hét múlva lesz. Akkorra már a nyaralásunk fele eltelik! Nem akarok addig várni. Ha már azelőtt összebarátkoznánk Niall-el, még a parti előtt, akkor biztos meghívna minket mint vendégeit!
- Mindketten csak álmodoztok - rótt meg minket Nancy. - Hogy tudnátok elérni, hogy meghívjanak a partira? És hogy fogtok megismerkedni Niall-el, ha gőzötök sincs, hogy néz ki?
- Nem tudom - vallottam be. - De találunk valami módot.
- Nézzétek, milyen gyönyörű délután! - váltott témát Miranda. - Nem megyünk egyet csúszni?
- Jó ötlet - egyezett bele Nancy. - Összecsomagolom az aprónépet, és találkozzunk a ház előtt egy fél óra múlva.
- Jól hangzik - értettem egyet. - Ki tudja, talán míg kin vagyunk, összefutunk Niall-el!

*Miranda szemszöge*

- Hátha ő Niall - reménykedett Amanda. Pont a lifttel utaztunk fel a lesiklópályáig. Alattunk egy síelő küszködött a hepehupás, meredek domboldalon.
- És azt meg hogy látod innen? - firtattam. - Én még azt sem tudom megmondani, hogy fiú-e vagy lány.
Amanda vállat vont.
- Csak találgattam. - vallotta be.
A három legkisebb Johansen gyereket leadtuk a Gyermek Síközpontba, a gyermekmegőrzőbe. Aztán Amanda, Nancy, Liesl, Fred és én beszálltunk a közepes pályához vezető liftbe.
- Nem az Niall? - mutatott Amanda egy fiúra az előttünk lévő liftben.
- Nem Amanda, ő Fred. - emlékeztettem a tesómat. A négyszemélyes liftben Fred és Nancy utazott előttünk, mi meg Liesllel utaztunk.
- Amanda, ha ezt nem fejezed be, nekimegyek egy sziklának! - fenyegetőzött Liesl.
- Bocsi! - mentegetőzött Amanda. - De ez olyan izgis! Valaki az emberek közül Niall Horan! És nincs más dolgunk, mint hogy kitaláljuk, melyik az!
Ekkor elértük a hegy tetejét, és kiszálltunk. Liesl és Fred totál profi módra csúsztak.
- Mindnyájan nagy sportman-ek - jegyezte meg Nancy. - Pont mint a szüleik.
Fred dúdolt pár taktust a James Bond- filmzenéből.
- Gyerünk már, Nancy! - biztatta a lányt. - A gonosz dr. No kiküldte utánunk a síorvlövészeit. - Lieslre mutatott, és azt kiabálta: - Ott is van egy!
- Ezt még megbánod! - ordította Liesl, és felgyorsulva megelőzte Fredet.
- Vigyázzatok magatokra! - intette őket Nancy. - Várjatok meg a hetes liftnél!
Két fekete síruhát alak, símaszkkal teljesen elfedett arccal és védőszemüvegben elsuhant mellettünk.
- Mit gondolsz, az egyikük nem ő volt? - találgatott Amanda.
Vágtam egy grimaszt.
- Amanda, kérlek! Versenyezzünk a liftig!
Ellöktem magam a botokkal, és nekiindultam a domboldalnak. Ezen a tökéletes téli napon ragyogott a hó a napsütésben, és semmi mást nem hallottam, mint a szél suhogását a fülem mellett. Ja, és még Amanda szavai visszhangoztak a fülemben: Ez Niall? Ez Niall?
Rápillantottam a mellettem síelőkre, és el kellett ismernem, hogy elég trendi népek gyűltek itt össze Snowbeamben. A legtöbb ember a legújabb és legdrágább sífelszerelést viselte, arról nem is beszélve, hogy a környék csak úgy hemzsegett a jobbnál jobb pasiktól.
Liesl és Fred a liftre várakozós között álldogált.
- Örömmel látom, hogy élve megúsztátok, hölgyeim! - viccelt Fred James Bond-hangon. Liesl csak odavetette:
- Lajhárok.
Mi is csatlakoztunk hozzájuk a hosszú sorban. Előttünk nem messze észrevettem két jókedvűen beszélgető, viccelődő fiút. Nem hordtak sapkát, a szemüvegüket meg feltolták a fejükre, így jól láthattam az arcukat.
Egyikük, a csontos, világosbarna hajú fiú nem nőtt túl magasra. Nem is tőle akadt el a lélegzetem, hanem a másiktól.
Magas, izmos srác volt, rövid, szőke hajjal, amit a szél borzolgatott.
Szeme jégkéken villogott, de jóképű arcán nem látszott beképzeltség. Melegen, nyíltan mosolygott. Egyszerűen tökéletesnek találtam.
- Ó, vau! - nyögtem elhalóan.
Amanda követte a pillantásomat, és rögtön kiszúrta a helyes srácot.
- Hé! Talán ő a...
Rászorítottam a tenyerem a szájára.
- Ki ne mondd! - figyelmeztettem. - Ez nem Niall Horan. Csupán a leghelyesebb fiú, akit életemben láttam.
- Tényleg lenyűgöző - értett egyet Nancy. - Nem lehet egyszerre ilyen jóképű és szupersztár is, ugye? Úgy értem, hogy lehetne valaki ilyen szerencsés?
- Ez azért nem totál lehetetlen - erősködött Amanda. - Vegyük például Nick Jonast.
- Ez igaz - ismerte be Nancy.
- Engem ugyan nem érdekel, hogy szupersztár vagy kukás - jelentettem ki. - Én meg akarok ismerkedni azzal a sráccal.
Megjött a lift, és a két fiú felment a pályához. Mi hat üléssel maradtunk le mögöttük.
- Soha nem érjük utol őket - kesergett Nancy. - Mire mi felérünk, ők már le is csúsznak, és újból beállnak a sorba.
- Hátha lassan csúsznak - reménykedtem, bár erősen kételkedtem benne.
Kár volt Nancynek az ördögöt a falra festenie. Mire feljutottunk a hegyre, a szőke fiú már rég eltűnt. És nem is láttam többé aznap délután. Pedig igazán megpróbáltam. Míg Amanda folyton Niallt kutatta, én mindenhol a helyes srácot akartam felfedezni. Vagyis a H. S.-t, ahogy neveztem magamban.
- Phű! Teljesen ki vagyok ütve - jelentette be Nancy. - Hagyjuk abba mára! Össze kell szednem a manókat is, mielőtt bezár a gyerekközpont.
- Csak még egyet! Légy szíves, Nancy! - könyörgött Liesl.
Nancy tagadóan rázta a fejét. Ő közel sem síelt olyan jól, mint a többiek. Még a gyerekek is több tapasztalattal bírtak nála.
- Ideje hazamenni. A szüleitek is nemsokára hazaérkeznek a vacsihoz - magyarázta a Johansen gyerekeknek.
- Oóóó! - nyögött fel egyszerre Fred és Liesl.
Levettük a síléceket, bemasíroztunk a melegedőbe, Nancy pedig elment a kicsikért. Amanda és én meghívtuk Fredet és Lieslt egy forró csokira, míg a többiekre vártunk.
- Miranda, figyuzz csak! - bökött meg Amanda.
Gondoltam, talált egy újabb kamasz fiút, akiről szentül állíthatja, hogy ő Niall. De ehelyett egy élénk színű poszterre mutatott: TINIBULI MA ESTE A THRASHERSBEN, A FŐÉPÜLETBEN. DJ, TÁNC, KAJA, MEG MINDEN! 8-KOR VÁRUNK!
Hm - gondoltam. - Buli! Talán ott lesz a helyes szőke fiú is!
- Akarsz menni? - fordultam Amandához.
- Mindenféleképpen! - vágta rá. -Talán Niall is eljön!
- Hát az király lenne - feleltem. De igazából sokkal jobban foglalkoztatott a H. S.

*Amanda szemszöge*

- Jól éreztétek magatokat délután, lányok? - tudakolta anya vacsora közben.
Miranda felpúpozott egy halom salátát a villájára, és bólintott.
- Szuperül lehet síelni. De titeket nem láttunk a pályán.
- Úgy döntöttünk, hogy egy kellemes, hosszú szundikálással kezdjük a vakációt - árulta el apa. - Holnap pedig frissen, fiatalosan ledübörgünk.
- Hallottam ma valami érdekeset a síboltban - mesélte anya. - Tudtátok, hogy itt van Niall Horan? Úgy értem pont itt, Snowbeamben!
- A szomszédunk, Nancy már újságolta - válaszolta Miranda. - Ettől kezdve Amanda minden hat és ötven közötti fickóban Niallt gyanította.
- Megtudtál valamit róla, anya? - firtattam. - Úgy értem, nem hallottál róla valami szóbeszédet, hogy néz ki? Bármit?
- Hát, a síboltban a pénztáros úgy hallotta, nagyon jó képű.
- Igen, de pontosan hogy néz ki? - követelőztem. - Magas, alacsony? Sötét, szőke?
- Én úgy tudom, ő a leghelyesebb fiú a világon - bosszantott apa. - Ha a szülei engedték volna őt lefotózni, biztos, hogy Calvin Klein-fehérneműmodell lenne.
Miranda felnevetett.
- Gyerünk, apa, valld csak be! Ha lenne lehetőséged találkozni vele, ki nem hagynád!
- Gondolom, nem - ismerte be apa. - De azért randit nem kérnék tőle.
Anya égnek emelte a tekintetét.
- Ne is figyeljetek rá, lányok. Tudjátok, mennyire el tud menni az esze, amikor vakációzunk.
- Szóval mit hallottál, anya? - kötöttem az ebet a karóhoz. - Megtudtál valamilyen részletet?
- Nos, a pénztáros nem tudta, hogy néz ki, de említette, hogy a One Direction minden tagja visel valamilyen különlegességet. Valami medált, karkötőt ilyesmit.
- Hát, nem lesz könnyű kiszúrni egy ékszert a síruha és kesztyű alatt. Lehet, hogy be kell vetned a röngtenszemedet, Amanda! - gonoszkodott Miranda.
Vetettem rá egy ,,nagyon vicces" pillantást.
- Semmilyen röngtenlátásra nem lesz szükség! - vágtam rá győzedelmesen. - A ma esti bulin ugyanis senki nem fog síkesztyűt viselni.

*Miranda szemszöge*

- Hát ez jól tömve van! - kiabálta túl a zenét Amanda.
A Tharshers, a főépületben található klub csak úgy hemzsegett az emberektől, és nem igazán világították ki.
- Nézzük meg a hódeszkások műsorát! - ajánlotta Nancy. Egy csoport hosszú hajú fickó gyülekezett kinti sífelszerelésben az egyik sarokban.
-  Vicces, hogy pont úgy néznek ki, mint nálunk a szörfösök - jegyeztem meg.
- Szerintem néhányan tényleg azok is - tippelt Amanda.
- Mit gonodoltok, Niall is snowboardozik? - kérdezte Nancy.
- Szerintem ő inkább síel. Az sokkal európaibb - találgatott Amanda, miközben kutató pillantással fürkészte a tömeget. Ismét belevetette magát a Niall-vadászatba. Én vártam, míg a szemem hozzászokik a sötétséghez és a felvillanó fényekhez, aztán én is alaposan megszemléltem a tömeget. Nem Niall-t keresve, dehogy, hanem inkább a H. S,-t. Nem tudtam kiűzni a gondolataim közül
- Sosem láttam még ennyi helyes pasit egy teremben - lelkesedett Nancy -, és ilyen kevés lányt! Legalább két fiú jut egy lányra.
Ha talán nem is ennyire sokkal, de valóban több fiú lézengett most arrafelé, mint lány. Amit egy cseppet sem bántunk.
Valaki megveregette a vállamat.
- Helló. Akarsz táncolni?
 Egy nagydarab, focistaalkatú, göndör barna hajú srác vigyorgott rám szélesen. Hát nem pont őt kerestem, de azért nem tűnt rossznak. Amanda megbökött.
- Gyerünk! - biztatott. - Mire vársz?
- Rendben - egyeztem bele, és követtem a fiút a táncparkettre.
- Carlo vagyok - mutatkozott be az idegen.
- Én meg Miranda - viszonoztam. Valamiféle hiphopszerű táncba kezdtünk, amit Carlo elég viccesen művelt. Nem túl sok szégyenérzet szorult belé, és nagy adag koordinációs készséggel sem büszkélkedhetett. De legalább jól érezte magát.
Miközben táncoltunk, valami megvillant a fényben. Kicsit lelassítottam, hogy megfigyeljem, mi is az. Egy karkötő! Carlo karkötőt viselt!
Ez érdekes - gondoltam. Hány fickót ismersz, aki karkötőt visel? Nem túl sokat.
Jobban megnéztem magamnak Carlót. Vajon ez a karkötő a banda ékszere? Vajon ő maga Niall?
Nem is tudom . kételkedtem, mag ő leguggolt a padlóra, körbeforgott, majd újból felszökkent. Vajon Niall Horan tényleg egy csatárjátékoshoz hasonlít? És ilyen dilis táncos?
Miért is ne? - döntöttem el magamban. - Végül is egy keleti parti gimibe jár. Ott sok fiú focizik.
Megpördültem, hogy szembe kerüljek a klub bejáratához. És akkor megláttam őt. A Helyes Szőke Srácot! Ott állt, a falnak dőlve, egy másik fiúval beszélgetve.
Visszafordultam Carlóhoz. Alig vártam, hogy odamehessek a H. S.-hez, hogy beszéljek vele. De nem hagyhattam ott Carlót a tánc közepén. Az nagy udvariatlanság lett volna.
Mikor lesz már vége ennek a számnak? - füstölögtem. Miért pont most kell játszania a DJ-nek ezt az extrahosszú feldolgozást?
Időről időre megfordultam, hogy szemmel tartsam a H. S.-t. Egy másodpercre azt hittem, nyomát vesztettem, de aztán kiszúrtam, ahogy megiszik egy italt.
Véget ért a dal. Végre! Azonnal elkezdődött egy újabb, és Carlo ki sem zökkent a ritmusból. De én megköszöntem neki, és azt mondtam, rohannom kell, hogy találkozzak egy ismerőssel.
- Később találkozunk - köszönt el Carlo.
A bárhoz siettem, de akkorra már a H. S. már eltűnt. Ó, ne! Az ajtó felé indult. El akar menni!
Én is azt ajtó felé vettem az irányt. Utol kell érnem! De ekkor Amanda és Nancy állta el az utamat.
- Miranda! - lihegte Amanda. - Megtaláltuk! Megtaláltuk Niallt!

Első fejezet

*Amanda szemszöge*

- Vau! - Miranda lélegzete elakadt. - Nézd ezt a kilátást Amanda!
Odaszaladtam a nappali ablakához. Bérelt, kétszintes sorházi lakásunk ablaka egy fenyőerdőre és a Sziklás hegységre nézett.
- Hát nem gyönyörű, lányok? - kérdezte apa. Eltúlzott mozdulatokkal állt ki egy mélyet szippantani a hegyi levegőből. - Két hét távol az irodától. Nincs feszültség, nincsenek határidők, semmi máson nem kell töprengeni, mint hogy melyik pályán csússzunk le.
Anya megszorította a kezét.
- Mindannyiunkra ráfér egy kis vakáció. A lányok keményen dolgoztak az iskolában, az ovi pedig kész őrület mostanában. A múlt héten a legtöbb gyerek megfázva jött oviba, és akik véletlenül mégsem, azok pedig teljesen elfelejtkeztek magukról.
Apa a Zone Lemeztársaságnál dolgozik, anya meg a Napfény Óvodát vezeti. Most pedig a karácsonyi szünetre béreltünk egy nyaralót Snowbeamben, egy csodaszép üdülőhelyen Coloradoban. Csábított minket az ötcsillagos gyógyfürdő és étterem, az országban a legjobb síelési lehetőség és a káprázatos panoráma.
Kiléptem a cédruspadlóra.
- Figyuzz csak, egy kád forró víz! - kiabáltam.
- Hát ez király! - álmélkodott Miranda, miután a kisujjával ellenőrizte a víz hőmérsékletét. - Kiülhetsz ide a legfagyosabb időben is, mert a víz a medencében olyan forró, hogy észre sem veszed a hideget!
Tökéletesen magam elé tudtam képzelni, hogy belemerülök a kádba egy síeléssel eltöltött hosszú nap után, gyönyörködöm a hegyek mögött lenyugvó napban, s egy pohár forró csokoládé gőzölög a kezemben. Ahh...
- És nézzétek csak ezt, lányok! - mutatott a hátsó udvar felé apa. - Innen le tudunk síelni közvetlenül a lifthez!
- Ez nagyon kényelmes - értett egyet Miranda.
- Ez a vakáció a békéről és csendről fog szólni - jelentette ki apa -, és száműzzük az aggodalmaskodást!
- Óóóó! Louisa, ne cibáld a hajam! - visított fel egy gyerekhang.
- Te hagyd abba! Engedj el! - kontrázott egy másik. - Nancy! Szólj már rá!
Átkukucskáltam a korlát fölött a szomszéd udvarba. Öt vörös hajú gyermek csoportosult a teraszon, plusz egy nagy, bozontos kutya. Két kislány éppen egymás haját tépték.
- Add vissza a babámat!- követelte az egyik.
Anya eltakarta a fülét a kezével.
- Ez pont olyan, mint az óvodában! Nem hallgatom itt is! - Ezzel sarkon fordult, és bement.
- Engem viszont néhány rocksztárra emlékeztet - tette hozzá apa, és követte anyát.
De én kíváncsi lettem. A korlát fölött figyeltem, ahogy egy korombeli, barna hajú lány kilép, és szétválasztja a vitatkozókat.
- Louisa, Brigitta, tessék abbahagyni! - parancsolta. - Csokis süti sül a sütőben, de mindet én fogom megenni, ha nem viselkedtek jól! És tudjátok, hogy megtehetem!
Mindkét kislány elengedte a másik répaszínű haját. A tolóajtó újból kinyílt, és most két jó kinézetű felnőtt lépett ki a legújabb divatot követő síöltözetben. A nő szőke volt, a férfi pedig a gyerekekhez hasonló kócos vörös hajjal büszkélkedhetett.
- Biztos a szüleik - suttogtam Mirandának.
- Nagyon komoly síruhájuk van - súgta vissza. - És nézd csak a fickó bicepszeit! Meg a nőét! Nyilván az összes idejüket az edzéssel töltik.
A szülők mondtak valamit a gyerkőcöknek, és leguggoltak sorba puszilni őket.
- Találkozunk este! - búcsúzott az anya, aztán elmentek.
Az egyik kisgyerek, egy tíz év körüli fiú hirtelen kiszúrt engem és Mirandát.
- Hé, nézzétek csak! - kiabálta és felénk mutatott. - Azok a lányok kémkednek utánunk!
Gondolkodás nélkül lebuktam a védőfal mögé, hogy elrejtőzzek.
- Mit csinálsz? Állj már fel! - rángatta meg a ruhaujjamat a testvérem. Rögtön idiótának éreztem magam. Miért bújtam el?
A barna hajú lány felénk intett.
- Sziasztok, szomszédok! - kiáltotta.
- Szia! - kiáltottam vissza. - Esküszöm, nem kémkedtünk. Csak azon tűnődtünk, mi folyik odaát.
- Gyertek át, és meglátjátok! - ajánlotta a barna hajú. - Kellemes változatosság lenne végre egy magam korúval beszélgetni.
- Hé! - tiltakozott a legmagasabb vörös hajú testvér. - Én már majdnem annyi idős vagyok, mint te!
- Tizenkét éves vagy, Liesl - szögezte le a barna hajú. - Még csak nem is tinédzser. - Visszafordult felénk, és hozzátette: - De tényleg, gyertek át, ha van kedvetek! Nyitva van a kapu.
Vetettem egy pillantást Mirandára. Ő vállat vont.
- Miért is ne?
Átmentünk a szomszédba, és mi is növeltük a máris zsúfolt terasz lélekszámát.
- Itt vannak a kémlányok! - ordította a fiú, megragadva Miranda és az én csuklómat. - Elkaptuk őket!
- Nyugodj meg Freddy! - intette a barna hajú. - És engedd el őket!
A fiú elengedett minket, de nem állta meg vigyorgás nélkül.
- A nevem Johansen. Fred Johansen. Hát ti, bébik, kik vagytok?
Összenéztünk Mirandával. Ez komolyan beszél? Nem lehetett több tízévesnél.
A barna hajú lány égnek emelte a szemét.
- Odáig van James Bondért - magyarázta -, de valahogy soha nem jókor veti be. Én Nancy Lombardi vagyok, ők pedig Johansenék. - Megveregette mindegyik vörös hajú gyermek vállát, amikor megnevezte őket, a legidősebbtől a legfiatalabbig. - Liesl, Friedrich - Frednek szólítjuk vagy Freddynek -, Brigitta, Louisa és Kurt.
Liesl tizenkét éves volt, Kurt három, az összes többi pedig a kettő közé esett: Fred 10, Brigitta 7 és Louisa 5.
- Én vagyok a bébiszitterük, itt a karácsonyi szünet alatt - világosította meg a helyzetet Nancy. - Általában én vigyázok rájuk suli után is, szóvak megkértek, hogy jöjjek át, és segítsek nekik az úton.
- Én Miranda Osmont vagyok, ő pedig a testvérem, Amanda - mutatkozott be Miranda.
- Liesl, Brigitta, Kurt... ismerősek nekem ezek a nevek - töprengtem. - Hol hallottam őket korábban?
- A muzsika hangjában - árulta el Nancy. - Láttad azt a filmet? Mr. és Mrs. Johansen az összes gyerekét a von Trapp gyerekek után nevezte el.
- Attól eltekintve, hogy a filmben hét gyerek szerepelt - tette hozzá Liesl. - Még szükségünk van egy Martára és egy Gretelre.
- Nem is tudom. Nekem az öt is elég soknak tűnik - vélte Miranda.
- Higgy nekem, az is- értett egyet Nancy. A loncsos kutya átfurakodott a gyerekhadon, és nedves orrával beleszuszogott a tenyerembe. - És ő Soupy.
- Szia Soupy! - cirógattam meg. Sáros mancsai és kócos bundája ellenére nagyon édesnek látszott. Kurt, a legkisebb Johansen fiú négykézlábra ereszkedett, odamászott hozzám, és belenyomta az arcát a másik kezembe, Soupyt utánozva.
- Kurt állj fel! - parancsolta Nancy. - Szereti azt csinálni, amit - Soupy szokott. Ó, a sütik! Mostanra biztos elkészültek!
Berohant a házba. Mivel az összes gyerek és Soupy is a nyomába eredt, mi is követtük. A házat a frissen sült sütemény illata lengte be. A gyerekek a tűzhely köré csoportosultak, Nancy pedig egy vicces edényfogó segítségével kivette a tepsit a sütőből. Liesl elővett egy doboz tejet a hűtőből, és elkezdte teletölteni a poharakat.
- Menjetek egy picit a nappaliba játszani - kérte Nancy a kicsiktől. - Be fogom vinni a sütit ha kihűlt, oké?
Az apróságok kitotyogtak a konyhából Liesl után, kezükben a pohár tejükkel.
- És ti mennyi ideig maradtok? - kíváncsiskodott Nancy. - Itt esztek egész karácsonykor?
Bólintottam.
- Két hétre jöttünk.
- Szupi. Snowbeam olyan szép karácsonykor! Johansenék minden évben eljönnek. Részt vesznek a téli triatlonon.
- Olvastam a triatlonról - idézte fel Miranda. - Terepfutás, lesiklás és síugrás, nem piskóta.
- Hát nem az - helyeselt Nancy. - Mutatják a tévében, meg minden. Tavaly Mrs. Johansen nyerte a női versenyt.
- Vau! - lepődtem meg. - Biztos nagyon remek tornász.
- Mindenképpen azok. De folyvást edzenek, úgyhogy nem sokat vannak velünk. Általában én vagyok a gyerekekkel.
- Nem nehéz öt gyerekkel bírni? - tudakolta Miranda.
- Nem annyira. Egyébként egy csomó mindent lehet itt csinálni. Például járhatunk karácsonyi éneket énekelni, és a főépület úgy van feldíszítve, mint egy újdivatú svájci faház. Aztán lovagolhatunk, túrázhatunk, és természetesen síelhetünk. De a fő attrakció a nagy karácsonyi ünnepség. Táncot rendeznek, isteni a kaja, a pincérek jelmezt viselnek, a síelők pedig fáklyával a kezükben csúsznak le a hegyoldalon. Mindenütt ragyogó fények világítanak. Tuti, hogy ez a legfrankóbb buli egész évben. Hallottam, hogy nagyon király.
- Részt vettél már ilyenen? - érdeklődött Miranda.
Nancy megrázta a fejét.
- Mr. és Mrs. J. minden évben elmennek. De nekem a gyerekekkel kell foglalkoznom. Különben is, nagyon zártkörű: csak meghívókkal lehet belépni.
- Hogyan lehet meghívót szerezni? - tudakoltam.
Nancy vállat vont.
- Ki tudja? De nyilván már megtaláltátok volna a meghívót a házatokban, ha meghívtak volna titeket.
Mirandára pillantottam, aki tagadólag rázta a fejét.
- Semmi ilyesmit nem láttam.
- Én sem. Akkor nyilván nem hívtak meg minket.
- Elég kár - sajnálkozott Nancy. - Az idén ugyanis elképseztő lesz a buli, most, hogy az a híres énekes is itt lesz.
Híres énekes? Semmiféle énekesről nem hallottam itt Snowbeamben.
- Énekes? - vontam fel a szemöldököm. - Miféle énekes?

Prológus

Amanda és Miranda csodálatos téli vakációt töltenek a síparadicsomban, Snowbeamben. Az első hír, amit megtudnak, hogy egy valódi énekes is éppen ott tölti a téli szünetet! Csak az a kérdés, vajon ki lehet, ugyanis senki nem ismeri az arcát arrafelé. A két lány nagy izgalommal fog a rejtély kinyomozásába, amit kissé nehezít, hogy Amanda szívességből elvállalja 5 kisgyerek felügyeletét, és ez minden idejét és energiáját felemészti. Miranda közben egy rendkívüli helyes fiút is meg szeretne ismerni, és egészen különös módját választja annak, hogy felhívja magára a figyelmet. A történet végén természetesen kielégül a lányok kíváncsisága, és váratlanul, óriási meglepetést okozva kiderül, hogy ki is az a titokzatos énekes!