Első fejezet

*Amanda szemszöge*

- Vau! - Miranda lélegzete elakadt. - Nézd ezt a kilátást Amanda!
Odaszaladtam a nappali ablakához. Bérelt, kétszintes sorházi lakásunk ablaka egy fenyőerdőre és a Sziklás hegységre nézett.
- Hát nem gyönyörű, lányok? - kérdezte apa. Eltúlzott mozdulatokkal állt ki egy mélyet szippantani a hegyi levegőből. - Két hét távol az irodától. Nincs feszültség, nincsenek határidők, semmi máson nem kell töprengeni, mint hogy melyik pályán csússzunk le.
Anya megszorította a kezét.
- Mindannyiunkra ráfér egy kis vakáció. A lányok keményen dolgoztak az iskolában, az ovi pedig kész őrület mostanában. A múlt héten a legtöbb gyerek megfázva jött oviba, és akik véletlenül mégsem, azok pedig teljesen elfelejtkeztek magukról.
Apa a Zone Lemeztársaságnál dolgozik, anya meg a Napfény Óvodát vezeti. Most pedig a karácsonyi szünetre béreltünk egy nyaralót Snowbeamben, egy csodaszép üdülőhelyen Coloradoban. Csábított minket az ötcsillagos gyógyfürdő és étterem, az országban a legjobb síelési lehetőség és a káprázatos panoráma.
Kiléptem a cédruspadlóra.
- Figyuzz csak, egy kád forró víz! - kiabáltam.
- Hát ez király! - álmélkodott Miranda, miután a kisujjával ellenőrizte a víz hőmérsékletét. - Kiülhetsz ide a legfagyosabb időben is, mert a víz a medencében olyan forró, hogy észre sem veszed a hideget!
Tökéletesen magam elé tudtam képzelni, hogy belemerülök a kádba egy síeléssel eltöltött hosszú nap után, gyönyörködöm a hegyek mögött lenyugvó napban, s egy pohár forró csokoládé gőzölög a kezemben. Ahh...
- És nézzétek csak ezt, lányok! - mutatott a hátsó udvar felé apa. - Innen le tudunk síelni közvetlenül a lifthez!
- Ez nagyon kényelmes - értett egyet Miranda.
- Ez a vakáció a békéről és csendről fog szólni - jelentette ki apa -, és száműzzük az aggodalmaskodást!
- Óóóó! Louisa, ne cibáld a hajam! - visított fel egy gyerekhang.
- Te hagyd abba! Engedj el! - kontrázott egy másik. - Nancy! Szólj már rá!
Átkukucskáltam a korlát fölött a szomszéd udvarba. Öt vörös hajú gyermek csoportosult a teraszon, plusz egy nagy, bozontos kutya. Két kislány éppen egymás haját tépték.
- Add vissza a babámat!- követelte az egyik.
Anya eltakarta a fülét a kezével.
- Ez pont olyan, mint az óvodában! Nem hallgatom itt is! - Ezzel sarkon fordult, és bement.
- Engem viszont néhány rocksztárra emlékeztet - tette hozzá apa, és követte anyát.
De én kíváncsi lettem. A korlát fölött figyeltem, ahogy egy korombeli, barna hajú lány kilép, és szétválasztja a vitatkozókat.
- Louisa, Brigitta, tessék abbahagyni! - parancsolta. - Csokis süti sül a sütőben, de mindet én fogom megenni, ha nem viselkedtek jól! És tudjátok, hogy megtehetem!
Mindkét kislány elengedte a másik répaszínű haját. A tolóajtó újból kinyílt, és most két jó kinézetű felnőtt lépett ki a legújabb divatot követő síöltözetben. A nő szőke volt, a férfi pedig a gyerekekhez hasonló kócos vörös hajjal büszkélkedhetett.
- Biztos a szüleik - suttogtam Mirandának.
- Nagyon komoly síruhájuk van - súgta vissza. - És nézd csak a fickó bicepszeit! Meg a nőét! Nyilván az összes idejüket az edzéssel töltik.
A szülők mondtak valamit a gyerkőcöknek, és leguggoltak sorba puszilni őket.
- Találkozunk este! - búcsúzott az anya, aztán elmentek.
Az egyik kisgyerek, egy tíz év körüli fiú hirtelen kiszúrt engem és Mirandát.
- Hé, nézzétek csak! - kiabálta és felénk mutatott. - Azok a lányok kémkednek utánunk!
Gondolkodás nélkül lebuktam a védőfal mögé, hogy elrejtőzzek.
- Mit csinálsz? Állj már fel! - rángatta meg a ruhaujjamat a testvérem. Rögtön idiótának éreztem magam. Miért bújtam el?
A barna hajú lány felénk intett.
- Sziasztok, szomszédok! - kiáltotta.
- Szia! - kiáltottam vissza. - Esküszöm, nem kémkedtünk. Csak azon tűnődtünk, mi folyik odaát.
- Gyertek át, és meglátjátok! - ajánlotta a barna hajú. - Kellemes változatosság lenne végre egy magam korúval beszélgetni.
- Hé! - tiltakozott a legmagasabb vörös hajú testvér. - Én már majdnem annyi idős vagyok, mint te!
- Tizenkét éves vagy, Liesl - szögezte le a barna hajú. - Még csak nem is tinédzser. - Visszafordult felénk, és hozzátette: - De tényleg, gyertek át, ha van kedvetek! Nyitva van a kapu.
Vetettem egy pillantást Mirandára. Ő vállat vont.
- Miért is ne?
Átmentünk a szomszédba, és mi is növeltük a máris zsúfolt terasz lélekszámát.
- Itt vannak a kémlányok! - ordította a fiú, megragadva Miranda és az én csuklómat. - Elkaptuk őket!
- Nyugodj meg Freddy! - intette a barna hajú. - És engedd el őket!
A fiú elengedett minket, de nem állta meg vigyorgás nélkül.
- A nevem Johansen. Fred Johansen. Hát ti, bébik, kik vagytok?
Összenéztünk Mirandával. Ez komolyan beszél? Nem lehetett több tízévesnél.
A barna hajú lány égnek emelte a szemét.
- Odáig van James Bondért - magyarázta -, de valahogy soha nem jókor veti be. Én Nancy Lombardi vagyok, ők pedig Johansenék. - Megveregette mindegyik vörös hajú gyermek vállát, amikor megnevezte őket, a legidősebbtől a legfiatalabbig. - Liesl, Friedrich - Frednek szólítjuk vagy Freddynek -, Brigitta, Louisa és Kurt.
Liesl tizenkét éves volt, Kurt három, az összes többi pedig a kettő közé esett: Fred 10, Brigitta 7 és Louisa 5.
- Én vagyok a bébiszitterük, itt a karácsonyi szünet alatt - világosította meg a helyzetet Nancy. - Általában én vigyázok rájuk suli után is, szóvak megkértek, hogy jöjjek át, és segítsek nekik az úton.
- Én Miranda Osmont vagyok, ő pedig a testvérem, Amanda - mutatkozott be Miranda.
- Liesl, Brigitta, Kurt... ismerősek nekem ezek a nevek - töprengtem. - Hol hallottam őket korábban?
- A muzsika hangjában - árulta el Nancy. - Láttad azt a filmet? Mr. és Mrs. Johansen az összes gyerekét a von Trapp gyerekek után nevezte el.
- Attól eltekintve, hogy a filmben hét gyerek szerepelt - tette hozzá Liesl. - Még szükségünk van egy Martára és egy Gretelre.
- Nem is tudom. Nekem az öt is elég soknak tűnik - vélte Miranda.
- Higgy nekem, az is- értett egyet Nancy. A loncsos kutya átfurakodott a gyerekhadon, és nedves orrával beleszuszogott a tenyerembe. - És ő Soupy.
- Szia Soupy! - cirógattam meg. Sáros mancsai és kócos bundája ellenére nagyon édesnek látszott. Kurt, a legkisebb Johansen fiú négykézlábra ereszkedett, odamászott hozzám, és belenyomta az arcát a másik kezembe, Soupyt utánozva.
- Kurt állj fel! - parancsolta Nancy. - Szereti azt csinálni, amit - Soupy szokott. Ó, a sütik! Mostanra biztos elkészültek!
Berohant a házba. Mivel az összes gyerek és Soupy is a nyomába eredt, mi is követtük. A házat a frissen sült sütemény illata lengte be. A gyerekek a tűzhely köré csoportosultak, Nancy pedig egy vicces edényfogó segítségével kivette a tepsit a sütőből. Liesl elővett egy doboz tejet a hűtőből, és elkezdte teletölteni a poharakat.
- Menjetek egy picit a nappaliba játszani - kérte Nancy a kicsiktől. - Be fogom vinni a sütit ha kihűlt, oké?
Az apróságok kitotyogtak a konyhából Liesl után, kezükben a pohár tejükkel.
- És ti mennyi ideig maradtok? - kíváncsiskodott Nancy. - Itt esztek egész karácsonykor?
Bólintottam.
- Két hétre jöttünk.
- Szupi. Snowbeam olyan szép karácsonykor! Johansenék minden évben eljönnek. Részt vesznek a téli triatlonon.
- Olvastam a triatlonról - idézte fel Miranda. - Terepfutás, lesiklás és síugrás, nem piskóta.
- Hát nem az - helyeselt Nancy. - Mutatják a tévében, meg minden. Tavaly Mrs. Johansen nyerte a női versenyt.
- Vau! - lepődtem meg. - Biztos nagyon remek tornász.
- Mindenképpen azok. De folyvást edzenek, úgyhogy nem sokat vannak velünk. Általában én vagyok a gyerekekkel.
- Nem nehéz öt gyerekkel bírni? - tudakolta Miranda.
- Nem annyira. Egyébként egy csomó mindent lehet itt csinálni. Például járhatunk karácsonyi éneket énekelni, és a főépület úgy van feldíszítve, mint egy újdivatú svájci faház. Aztán lovagolhatunk, túrázhatunk, és természetesen síelhetünk. De a fő attrakció a nagy karácsonyi ünnepség. Táncot rendeznek, isteni a kaja, a pincérek jelmezt viselnek, a síelők pedig fáklyával a kezükben csúsznak le a hegyoldalon. Mindenütt ragyogó fények világítanak. Tuti, hogy ez a legfrankóbb buli egész évben. Hallottam, hogy nagyon király.
- Részt vettél már ilyenen? - érdeklődött Miranda.
Nancy megrázta a fejét.
- Mr. és Mrs. J. minden évben elmennek. De nekem a gyerekekkel kell foglalkoznom. Különben is, nagyon zártkörű: csak meghívókkal lehet belépni.
- Hogyan lehet meghívót szerezni? - tudakoltam.
Nancy vállat vont.
- Ki tudja? De nyilván már megtaláltátok volna a meghívót a házatokban, ha meghívtak volna titeket.
Mirandára pillantottam, aki tagadólag rázta a fejét.
- Semmi ilyesmit nem láttam.
- Én sem. Akkor nyilván nem hívtak meg minket.
- Elég kár - sajnálkozott Nancy. - Az idén ugyanis elképseztő lesz a buli, most, hogy az a híres énekes is itt lesz.
Híres énekes? Semmiféle énekesről nem hallottam itt Snowbeamben.
- Énekes? - vontam fel a szemöldököm. - Miféle énekes?